G. Magdika néni emlékei

Visszaemlékezés G. Magdika néni emlékei alapján. A 84 éves idős asszony fájdalmas gyerekkoron ment keresztül. 10 éves volt, amikor elhurcolták őt testvérével, és szüleivel együtt. A felnőtteket elválasztották a gyerekektől, ekkor látta utoljára családját. Terelték őket, mint egy nyájat, és könyörtelen bánásmódban részesültek. Minden gondolata az édesanyja körül forgott, akit többé nem láthatott. A kislány egy másik, hasonló korú lány mellé került, aki akkor még ismeretlen volt számára. Összebújva-reszketve sírtak, egymás kezét szorítva a félelemtől, nem tudva, hogy mi lesz velük. Egyik éjszaka barakokba voltak összetömörülve, amikor rájuk tűzték a sárgacsillagot. Erről tudták, hogy zsidók származásúak, és ezután vésték bal alkarjukba a hatjegyű számsort, ami azt a célt szolgálta, hogy megkülönböztessék őket, ez volt a nevük. Ezt egy életen át viselték. Rengetegen voltak, több ezer gyerek és felnőtt egyaránt. Jött az éhezés és a szenvedés, a barakokból csak a sírás és jajgatás hallatszott. Nagyon féltek, emlékszik vissza. Az udvaron volt egy épület amely nagyobb volt többinél, nagy fekete füst szállt a kéményéből, ami belepte a területet. Csoportokban több ezer embert vittek be oda, akiket soha többet nem láttak. Később tudták meg, hogy ez egy gázkamra volt. Mindenki imádkozott, hogy valahogy kijusson, de ezek az emberek kevesen voltak olyan „szerencsések”, mint az akkor fiatal Magdika és társa. Egy napon, kint tömörültek az udvaron ami szögesdrót kerítéssel volt bekerítve,amelynek a másik oldalán egy fiatal nő állt, akit ők nem ismertek. Gyerekként is feltudták azt mérni, hogy ő általa élhetik túl a tábort. Azt mondta nekik a nő, hogy a drót alját ő kibontja, csak annyi dolguk van, hogy megjegyezzék azt pontosan hol van, ő majd vár rájuk. Féltek ha valaki meglátja őket akkor nem maradnak életben, de arra gondoltak, ha sikerül a szökés akkor véget ér a szörnyűség. Egymást bíztatva elindultak, senki nem vette észre őket, hogy hiányoznak, olyan sokan voltak. Az ismeretlen nő betartotta ígéretét, és várt a gyerekeket. A kicsik átbújtak a drót alatt, és az asszony hazavitte őket, aki nem lakott messze. Elbújtatta őket, akiket már másnap kerestek, nagy razziára emlékezett vissza. Az Istennek köszönhetően nem találtak rájuk, így menekültek meg. A nő saját gyermekeikként nevelte fel a lányokat, akik szinte testvérként szerették egymást. Elmondása alapján büszke arra, hogy 10 évesen ilyen bátor tettet mertek végrehajtani, mert: Élni szerettek volna! Az évek során felnőttek, és elszakadtak egymástól, de sokáig tartották egymással a kapcsolatot, ami aztán valamiért megszűnt. Elvégezte az iskolát, bár nehéz körülmények vártak rá, mindig kitartó volt. Magdika néni német-matematika szakos tanár lett, akit szerettek növendékei, és kollegái akik büszkék voltak rá élni akarása, és emberségessége miatt. Később férjhez ment, és született négy gyermeke, egy fiú, és három lány. A családjára mindig számíthatott, bár sok szenvedést élt meg fiatalon, mégis úgy nyugtázta, hogy a boldog család enyhítette a fájdalmait. A szökést követően egy fogadalmat azért tett magának: minden héten gyertyát gyújt az elhunyt, és szenvedő társaiért, egyet pedig magáért, ezzel adva hálát az Istennek, hogy túlélhette azt az időszakot.

Sajónémeti

Sajónémetiben a keresztény temető szélén található két síremlék, amelyek egy zsidó házaspár kőtáblái. Az emlékek jó állapotban vannak, a temető e része gondozott. Ott jártunkkor egy házaspár mesélt arról, hogy az ő szüleik még emlékeztek arra, hogy a településen éltek zsidók. Az ott eltemetett Hauer házaspárt köztiszteletben tartották a helyiek, mivel nemcsak hogy munkát biztosítottak saját boltjukban nekik, hanem egy másik szemléletet is láthattak a zsidók által. A pár rokonainak Ózdon, a Kőalja úton volt Szikvíz üzemük, amit idén 2017 nyarán felújítottak, és ismét a városban készítik a védőitalként szolgáló szódavizet. 

Albert Anna élettörténete

ALBERT ANNA TÖRTÉNETE

/az alany kérte saját, valamint a történetben szereplő személyek neveinek elváltoztatását/

Gyermekkoráról, izraelita édesapjáról, és a zsidóságról mesélte el történetét Albert Anna. Egy kis faluban élt az édesanyja, akinek volt egy barátnője. A lány szülei azért jöttek a településre, mert az édesanya az Éva néni, zsidó származású volt. Férjhez azonban csak egy egyszerű asztaloshoz ment feleségül, így kitagadta családja. Éva férjével együtt elköltözött ebbe a faluba, ahol öt gyermeket két lányt, és három fiút neveltek. Anna szülei Éva néninél ismerkedtek meg, de ez már a háború után volt. A háború alatt, amikor elvitték zsidókat, akkor közöttük volt Éva néni két lányával együtt. A három fiút az édesapával együtt otthon hagyták, mondván, hogy azok nem zsidók. A lány gyerekeket az anya után, a fiúkat az apa után ítélték meg. 1944-1945-ben elhurcolták őket. Az otthon maradt három fiú, tipikus zsidó kinézetű fiatal volt, fekete göndör hajat viseltek, akik gimnáziumba Sárospatakra jártak. Egyik nap a legkisebb 16 éves fiatal elment Miskolcra a németekhez, és a Miskolc Város Helyi Német helytartónál kihallgatást kért. A bátor fiút fogadták is, ahol elmesélte, hogy édesanyját két nővérével együtt szeretné megmenteni. Mivel jó kedvében találta az ottani férfit, kapott másnap reggel hat órára időpontot, hogy a Tiszai-pályaudvaron akkor vagonírozzák a zsidókat, és menjen oda, ha ki tudja őket választani, akkor elviheti őket haza. A fiú időben ott volt, és már aggódott is, mivel délelőtt tíz órakor még nem érkeztek meg. Tűzött a nap, étlen-szomjan várakozott a családjáért. Délután kettő órakor pillantotta meg édesanyját, aki középen ment a hármas sorban, s lányai oldalról támogatták. A két lány meglátta testvérüket, és el akarták onnan lökni, nehogy ő is fogságba kerüljön. A családot valóban elengedték, ahogy ígérték a fiatalnak, Jancsinak. Albert Anna édesanyja szerelmes lett egy zsidó férfiba, akitől teherbe esett. Az apa nem ismerte el gyermekét születése után, mivel azt mondta, hogy amikor ő gyűjtőben volt Budapesten, akkor ott olyan injekciókat kapott, ami nem tette lehetővé, hogy nemzőképes legyen. Ennek bizonyítására egy zsidó orvostól dokumentumot is szerzett. Anna édesanyja egy nemesi család hatodik gyermeke volt, és ráadásul szégyen volt akkoriban az, ha valaki fiatalon zsidó babát szült. Az anyuka nem szerette volna, ha lányának bármi köze lett volna a zsidósághoz, de a lelke és a vére mégis az volt. A zsidó férfi, amikor Anna néhány éves volt, mégis csak érdeklődött volna gyermeke, és egykori kedvese felől, de már késő volt. Időközben Mária az anyuka, férjhez ment és a gyermeket a nevelőapja a nevére íratta. Néhány év múlva Anna zsidó apja megnősült, és amikor ő 12 éves lett, megszületett vér szerinti apjának a fia. Ekkor már megdőlt, azaz állítás miszerint nem lehet saját gyermeke a férfinak. Időközben ott a faluban egy boltot is átvettek, ahol az apa próbált a lány felé közeledni. Mivel csak ő járt a boltba, a vásárlás végén mindig kapott egy-egy cukrot, amiért otthon haragudott is az édesanya. Teltek-múltak az évek, amikor 20 év körüli lett a lány, akkor munkája kapcsán visszakerült egykori falujába. Anna elment édesapjához, aki egy idősek napközijében volt a testvérével és annak feleségével együtt. Örültek a lánynak, és a kinézetét mindig megbámulták, mivel nagyon hasonlított az apa hugára, aki ottmaradt Auschwiczban. Anna felnőttként kétszer találkozott apjával, de nem éreztek semmilyen kötődést egymás iránt. Az apa és családja nem voltak vallásosak, és nem gyakorolták a zsidó szokásokat sem. A véletlen kapcsán a fiatal Anna Miskolcra költözött albérletbe, aki egy izraelita asszonyhoz került, így ismerte meg közelebbről a zsidóságot. Tapolcára villákba jártak kártyázni idősebb ismerőseivel, ahol mindenki azt mondta neki, hogy kinézetéről lerí, hogy milyen származású. Albert Anna úgy élte meg édesapjával való kapcsolatát, hogy bár tudta ki biológiai apja, mégsem őt tartotta annak, hanem azt, aki a nevére vette és felnevelte sajátjaként. Különösebben nem vallásos, de tudja, hogy honnan származik, és ritkán, ha lehetősége nyílik rá, egy-egy alkalomra is ellátogat a zsinagógába.

Ózd - Szentsimon

Szentsimon Ózd központjától 5 km-re található település, ahol szintén éltek zsidók. A Szentsimoni úton haladva, családi házak sorakoznak egymás után, ahol egy nagy fa tövében négy sírkőre lettünk figyelmesek. A kőtömbök az út szélén egy csoportban, elhagyatva állnak, amelyek közül egy teljesen jó állapotú, a név kiolvasható. A többi eltört, és megrongálódott helyzetben van. A környéken élők nem tudják, hogy ez a néhány megmaradt emlék, egy régi temető területnek a maradványa-e, ami az idők során beépült. Információjuk nincs róla, csak annyi hogy évekkel ezelőtt talán zsidók lehettek azok, akik a helyszínen néhány követ helyeztek el a sírkövek tetején. A környékbeliek azt mondták senki nem tartja rendben azt a területet, így a füvet ők vágják le körülötte.

Hangony

Hangony község Ózdtól 9 km-re található, ahol kalandos út vezetett a zsidó temetőhöz. A községbe érkezve, több helyi lakostól is érdeklődtünk a zsidó temető felől, míg egy kis utcába érve, egy idős embertől igazított minket útba. Az úr nem törzsgyökeres hangonyi, de ahhoz már több évtizede él ott, hogy ismerjen a környéken zsidó embereket. Néhány névre emlékezett, és egy húsboltra is, ami szintén zsidó tulajdonban volt. Házával szemben egy erdős rész húzódik, ahol megtalálható a temető. A megközelítése nem egyszerű, egy rozoga fahídon jutottunk át a másik oldalra, ahol egy füves emelkedőn lehet feljutni a sírkerthez. A temető kapuja nyitva, így akárki bemehet a kőtáblákhoz, amelynek területe körbe van kerítve, ahol közel húsz sírkő található. Néhány egészen jó állapotú, de vannak olyanok is amelyek elhanyagoltak. A helyi idős úr azt mondta, hogy az előző polgármester kerítette körbe a temetőt, de időközönként a község foglalkoztatottjai vágják le a füvet is. A bácsi azt mondta, hogy ritkán jár látogató a sírkertbe, de a közelmúltban egy 90 év körüli hangonyi születésű férfi Shraga Semer érkezett családjával látogatóba, aki jelenleg Izraelbe él. Az idős úr sokat kutatott az Ózd környéki zsidósággal kapcsolatban.

Csernely

Csernely Ózdtól 11 kilométerre található település, ahonnan közel 40 zsidót hurcoltak el. A település zsidó temetőjét nemcsak nehezen lehet megtalálni, hanem megközelíteni sem egyszerű mivel magason helyezkedik el. Utunk kapcsán több ember más és más irányba igazított el minket, míg aztán a köztemető felől tudtuk megközelíteni, ami elég magasan helyezkedik el. A zsidó temető előtt, egy szemétdomb húzódik, és egy elgazosodott nehezen elérhető területen található néhány sír amelynek területe nincs elkerítve, és a műemlékek rossz állapotúak. Közel 10 kőtömb van egy kupacban, amin látszik, hogy nincs gondozva, és látogatók sem járnak a környéken.

Borsodszentgyörgy

Borsodszentgyörgy Ózdtól 9 kilométerre található település, amelynek köztemetőjének tetején található egy darab síremlék. A kőtömbön név nem olvasható, csak néhány művirág emlékeztet arról, hogy aki ott nyugszik az valakinek az emlékeiben él. Jelenleg a sírral párhuzamosan földszintek vannak kialakítva, ami annak is lehet az oka, hogy ott egykoron több sír is lehetett amelyekben zsidók voltak temetve. A jelenlegi területet valószínűleg új sírok kialakítására használják majd.